2016. november 22., kedd

Szociális Munka napja - 2016. 11. 11.

A Szociális Munka napja alkalmából a Petőfiszállási Községi Önkormányzat összejövetelt szervezett a Petőfiszállási Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató központ munkatársai részére 2016. november 11-én, pénteken. A jó hangulatú összejövetelen részt vett Petőfiszállás Képviselő-testülete is. Szász János polgármester beszédében elmondta hogy az önkormányzat célja, hogy a településen minél szélesebb körű szociális ellátást kaphassanak a rászorulók, így köszönetét fejezte ki az ágazat munkatársainak, külön köszönte Kiss Katalin intézményvezető lelkiismeretes munkáját. Ezt követően elismerések átadására került sor, több éves kitartó munkája elismeréseként oklevelet kapott Homoki Szabó József és Süveges Sándor tanyagondnok.  A szociális intézmény minden dolgozója elismerésben részesült, és ajándékot vehetett át Kiss Katalin intézményvezetőtől, majd ebéddel vendégelték meg a résztvevőket, megköszönve nekik az áldozatos és önzetlen szolgálatot, amit a település rászoruló lakóiért tesznek nap, mint nap.